szóvivő
1989. január 19-én születtem Zentán, Délvidéken. 2018-ban ismertem meg feleségem, akivel 2022-ben házasodtunk össze.
A Békéscsabai Jókai Színházban végeztem és dolgoztam színészként, majd táncoktatás mellett a BGE-n tanultam kommunikáció és média szakon. Gyerekkorom óta foglalkoztatott, hogy hogyan lehet támogatni egy embert az önismeret folyamatában, ezért adott volt számomra, hogy ilyen irányú képzést is szerezzek. 2020-tól hivatásos Life Coach-ként is tevékenykedem és az azóta megtapasztalt folyamatok megerősítettek abban, hogy milyen gyorsan tud fejlődni az ember, ha valódi támogatást, segítséget és biztatást kap.
A politika már gyerekkorom óta érdekel, 2018-ig a Jobbik Ifjúsági Tagozatában töltöttem be különböző tisztségeket, de az akkor történtek után nem láttam valós alternatívát, így otthagytam a politikai pályát. Úgy gondoltam, hogy örökre, de a 2RK szellemisége végre olyan értékeket hordoz, mely mellett örömmel tudok kiállni, érte dolgozni. Saját életem tapasztalatai és a másokkal való munka is azt tanította nekem, hogy kölcsönös tisztelettel és egymás megértésével lehet csak közösen haladni azon az úton, melyet egy közösség meghatároz önmagának. A magyar nemzetben hatalmas lehetőség rejlik, de ehhez be kell temetni végre az árkokat, erős közösséget kell építeni és együtt meghatározni, hogy milyen vízió felé szeretnénk haladni.
Kezdjük ott, hogy tiszteljük egymást!